Yahoo Web Search

Search results

  1. 1 day ago · Ez, hogy generációk óta ugyanannyira ott van nekünk Pogány Judit, persze nagyban köszönhető annak is, hogy nyolcvan év ide vagy oda, ő még mindig semmit nem vett vissza a munkatempójából; illetve persze visszavett, csak hát ez az emberi szem számára érzékelhetetlen, mert még így is kiemelkedő: korábban volt, hogy akár havi negyvennyolcszor állt színpadra (szinte ...

  2. 1 day ago · A gyerekelőadások mellett számtalan rajzfilmből ismerhetjük Pogány Judit hangját. Ő a kicsi Vuk, a róka, Dagobert bácsi három kacsaunokaöccse, Niki, Viki és Tiki (az összes évadban), Szaffi, valamint a Bogyó és babócá ban több mint 70 karakter! Itt írtunk erről még többet az „ 5 és még 70 jól ismert hang, amiért ...

  3. 1 day ago · Molnár Piroska és Pogány Judit 1974-ben, a Kaposvári Csiky Gergely Színház Ahogy tetszik című előadásában. Fotó: Facebook/Pogány Judit Széles művészi skála. A sajátos alkatú és orgánumú színésznő művészi skálája igen széles,

  4. 1 day ago · Ma ünnepli 80. születésnapját Pogány Judit – ilyen gyönyörű nő volt fiatalon a Nemzet Színésze. 2024. szeptember 10. Pogány Judit a maga kifinomult szerénységével, ám annál nagyobb tehetségével és bölcsességével a magyarok egyik legnagyobb büszkesége. A színésznő születésnapja alkalmából visszatekintünk ...

  5. 2 days ago · Fotó: Arcanum/Film Színház Muzsika. Volt közöttük egy törékeny, vékony, szőke hölgy is, bizonyos Pogány Judit, akiről nem tudhatta a publikum, hogy a tökéletes színészi játék mögött mennyi szorongás lakozik. Megdöbbentő olvasni a ma 80 esztendős színésznő gondolatait. Mert olykor megnyílik és mint egy festő, a ...

  6. 1 day ago · Pogány Judit számos díjat érdemelt ki az alakításaival Lugossy Lászlóval 1975-ben forgatta az Azonosítás című filmet, amely a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjat nyert, játszott Gothár Péter első játékfilmjében, az 1979-es Ajándék ez a nap című alkotásban, amely 1980-ban a legjobb első filmnek járó Arany Oroszlánt is elnyerte Velencében.

  7. 1 day ago · Pogány Judit - fotó: Znamenák István 1944. szeptember 10-én született Pogány Judit, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, aki filmekben, színpadon és szinkronszerepekben is emlékezetes alakokat formált meg – gyerekdaraboktól az operetten, musicalen át a komédiáig és monodrámáig minden műfajban kiemelkedő alakításokat ...